Emberhiány az egészségügyben: nyugdíjas bérápolókat dolgoztatnak a Péterfy kórházban

Emberhiány az egészségügyben: nyugdíjas bérápolókat dolgoztatnak a Péterfy kórházban

Alacsony órabéren tartott nyugdíjasokat kénytelen foglalkoztatni a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház, annyira nincs ember.

Nyugdíjasokat vennének föl segédápolói és orvosírnoki munkakörökbe is a Péterfy kórházba, tavaly pedig munkaerő-kölcsönzőkön keresztül béreltek nővéreket és műtősöket - írta meg a HVG.

Egy nyugdíjas munkaerőt közvetítő szervezeten keresztül próbálják orvosolni az emberhiányt.

Fizikai és szellemi munkakörökbe is keresnek dolgozókat. A segédápolókon és orvosírnokokon kívül keresnek még szennyesátvevőt, mosogatót, varrónőt is. Erre azért van szükség, mert 9000 dolgozó hiányzik az egészségügyi ágazatból.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy koronavírus-járvány idején alkalmaznának veszélyeztetett korú embereket.

bérnővérek, bérápolók alkalmazása azért éri meg, mert általában kevesebb bért kapnak, mint a főállásúak. Ennek ellenére korábban az is előfordult, hogy főállású ápolók vállaltak másodállást bérápolóként. Egy fizetésből nem tudtak megélni.

A Péterfy kórház által indított közbeszerzést a  Pesti Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet nyerte.

Még a szellemi munkakörben foglalkoztatottakért is csak 1427 forintos óradíjat számol fel a szervezet, a fizikai dolgozókért pedig mindössze 1091 forintot kérnek óránként. Képzeljük el, hogy mennyi a szövetkezet lehúzása és az adózás után pénzt kap végül egy idős, nyugdíjas ápoló az áldozatos munkájáért!

 

És képzeljük el, mi lesz egy idős ápoló sorsa, ha netalán elkapja a kórházban a koronavírust!

 Via.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Orbánék jövőre 118 milliárdot adnak a legnagyobb állami hazugsággyárnak

A közmédiának csúfolt, valójában a Fidesz szekerét toló MTVA az eddigieknél is magasabb rekordköltségvetésből gazdálkodhat 2021-ben.

  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.