Rétvári beismerte: kevés koronavírus-tesztet végeznek

Rétvári beismerte: kevés koronavírus-tesztet végeznek

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlására hivatkozik a Fidesz-csicska, pedig valójában még annak sem felelnek meg.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselője Kásler Miklósnak tett fel írásban kérdéseket. Az ellenzéki politikus azt akarta megtudni Káslertől, hány tesztet lehetne maximum elvégezni egy nap Magyarországon - írta meg a 444.

Persze Kásler nem méltóztatott válaszolni, helyett hű csicskáját, Rétvári Bencét küldte. Az államtitkár válaszából az nem derült ki, hány tesztet lehetne elvégezni. Kiderült viszont egy olyan dolog, amire nem büszkék a fideszesek:

Túl kevés tesztet végeznek.

a napi vizsgálatszám-szükséglet meghatározásánál a WHO ajánlása alapján azt kell figyelembe venni, hogy a napi pozitív vizsgálatok aránya ne haladja meg az 5 százalékot

-írja Rétvári a válaszában. Pedig Magyarországon szeptember 11-e óta minden nap 5 százalék feletti a pozitív tesztek aránya. Vagyis nem csinálnak elég tesztet. 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.

  • 2020.10.22

Karácsony: az EU-pénzek felét az önkormányzatokon keresztül használjuk fel!

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége támogatja a Szabad Városok kezdeményezését, amely célja, hogy az Európai Unió válságkezelő támogatása a kiváltságosok gazdagodása helyett a többség javát szolgálja - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.10.22

Laborország: Ausztria szigorít, Orbán mégsem követi a példáját

Úgy néz ki, a miniszterelnök szabadjára engedte a járványt Magyarországon és a súlyos helyzet ellenére sem vezet be újabb korlátozásokat.