Megmutatjuk az 5 főbűnt, amit nem felejtünk el a pápai Fidesznek

Megmutatjuk az 5 főbűnt, amit nem felejtünk el a pápai Fidesznek

Van, amit nem tudnak lemosni magukról soha.

A Fidesz pápai csicskái az elmúlt évek során teljesen kiszolgáltatták a városunkat Orbánnak és bandájának. Összeszedtük a helyi fideszesek 5 legnagyobb bűnét, amit elkövettek a helyiek ellen.

1. Elhanyagolták a középületeket, amelyek Pápa büszkeségei lehetnének

Megszámolni sem tudjuk, hányszor ígérte meg a helyi Fidesz, beleértve Kovács Zoltánt és Áldozó Tamást, hogy a Petőfi-házat vagy az ugyanazon utcában található zsinagógát felújítja, azoknak érdemi funkciót talál. Semmi nem változott, ugyanúgy az enyészeté maradt mindkettő, számos más középülettel együtt.

2. A pápai fideszes vezetés semmit nem tett azért, hogy ne hordják a városunkba a szennyvíziszapot külföldről

Sőt, Unger Tamás fideszes alpolgármester egyszerűen hisztériakeltésnek nevezte, hogy az ellenzék felháborodik azon, hogy a tapolcafői településrész határában található egykori bányagödrökbe külföldről származó szennyvíziszapot szállítanak. Ebből is látszik, mennyire nem érdekli őket a város környezeti értékei.

3, A kommunális- és a garázsadó sarca

2014 őszén a város fejlődéséről csupa pozitív dolgot hallottunk a Fidesztől, majd egy váratlan húzással bevezették a kommunális adót, ami ráadásul nem az ingatlanok méretéhez igazodik. A garázsadót akkor vezették be, amikor a központi költségvetés olyan jelentős forrásokra tette rá a kezét, amik addig az önkormányzatokat illették, így például csökkent a személyi jövedelemadó és a gépkocsiadó helyben maradó része. Ezért a pápai önkormányzat 2012-ben új forrást talált, ez pedig a garázsadó lett, a pápaiak egyik legnagyobb sarca.

4, A helyi Fidesz undorító személyeskedése

A pápai kormánypárti politikusok hobbija, hogy érvek helyett személyeskedésbe kezdenek. Amikor egy ellenzéki képviselő kifogásolta a túlóratörvényt, Áldozó Tamás fideszes polgármester egy 20 évvel ezelőtti ügyet hozott elő, ami a képviselő munkáját, személyét érintette, próbálta azt összemosni a képviselő-testületi vitával, holott semmi köze nem volt hozzá.

A pápai fideszesek bárkit besároznak, ha valaki kritizálja a tevékenységüket, a legválogatottabb karakterrombolással, ha kell, a Facebookon való megszégyenítéssel.

5, Elüldözték a város tehetséges fiataljait

A fideszes vezetés teljesen néptelenné tette Pápát. Utánpótlás nélkül, a jövőkép teljes hiányában más településekre vagy külföldre költözik az ifjúság, hiszen a városban nincs semmi, ami itt tartaná őket. Sem normális megélhetést biztosító munkahelyek, sem bérlakásprogram, a szórakozási- és kulturális lehetőségekről nem is beszélve.

Pápa miattuk lett egy szerethető városból egy kietlen, lehetőségek nélküli település, ahol csak ők érzik igazán jól magukat.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Digitális bolsevizmusról beszél Áldozó Tamás: elmondjuk neki, hogy mi az igazság

Ami nem a Fidesz szabályai szerint történik, az a polginak már bolsevizmus.

  • 2020.10.15

A KSH közzétette, mennyit keres egy átlagos pápai: a te béred is ennyi?

Kovács Zoli és Áldozó fizuja is benne van ebben.